Az erdei imák titkos tanítása

Takács László fordítása

(B?had?ra?yaka-upanişad)

Om

Teljes Az Ott és teljes Ez Itt.

Teljesből teljes felemelkedik.

Teljesen mégis megmarad.

Béke! Béke! Béke!

Első tanítás

Első imádság

Bizony a hajnalpír az áldozati paripa feje. A nap a szeme, a szél a lélekzete, a Mindenember Tüze a torka, az év a teste. Az ég a háta, a levegőég a hasürege, a föld a hasa domborodása. Az égtájak az oldalai, a mellékégtájak a bordái, az évszakok a tagjai, a hónapok s a fél hónapok az ízületei, a nappalok s az éjszakák a patái, a csillagok a csontjai, a felhőzet a húsa. Abraka a sivatagi homok, erei a folyók, mája és tüdeje a hegyek, szőre a füvek és a fák. A napfelkelte az elülső fele, a naplemente a hátulsó fele. Ha vicsorít, az villám, ha nyerít, az mennydörgés, ha vizel, az eső. Az ő hangja a Szó.

Második imádság

Kezdetben nem volt semmi sem. A földet éhség és halál fedte be. Mert az éhség halál.

Akkor az megcsinálta az észt magának, hogy legyen. És ragyogva vándorolt. Mert ragyogott, így lett a víz. Hisz: ?a ragyogás (arcs) örömömre (ka) lett?. A ragyogó víz (arka) így keletkezett. ? Öröme lesz annak, ki tudja, hogy mi teszi a ragyogást.

Mert a víz ragyogás. A víznek föle lett, az megszilárdult, s ebből lett a föld. Ő ezen fáradozott. És mert fáradozott, mert felhevült, ereje és verítéke lett a tűzzé.

Háromfelé osztotta magát. Harmadnyi tűz, harmadnyi nap, harmadnyi szél. És harmadnyi lélekzetként szétfolyt mindenfelé. Feje volt kelet, itt és ott voltak elülső lábai, farka volt nyugat, itt és ott voltak hátulsó lábai. Észak és dél voltak az oldalai, az ég a háta, a levegőég a hasürege, ez a föld itt a szügye, ez pedig a vizekre támaszkodott. ? Bárhova menjen is, ugyanígy megveti lábát, ki tudja ezt.

Egy másik testre vágyott. És akkor az éhség, a halál észként párosodott a szóval. A kiömlött mag lett az év, mert év addig még nem létezett. Éppen egy évig volt viselős, annak múltával kiengedte azt. Megszülvén rányitotta a torkát, ám az így üvöltött: bhán! Ebből lett a Szó.

De rájött: ?Ha mindössze ennyire vágyok, úgy étkem csak kevés lesz?. És ezzel a Szóval, ezzel a testtel mindent megteremtett, mi van, a himnuszokat, a varázsigéket, a dalokat, a ritmusokat, a nyájakat, az áldozati állatokat. És ha már így lett, hát elnyelte mindazt, amit teremtett. Mert mindent elnyel (ad), ezért ő a Mérhetetlen (aditi). ? A mindenség elnyelője lesz, a mindenség lesz az étke annak, ki tudja, hogy a Mérhetetlent ez teszi.

Akkor egy még nagyobb áldozásra vágyott. És fáradozott, és felhevült. Mert fáradozott, mert felhevült, dicsőség és erő szállt ki belőle. Mert a dicsőség s az erő az életerők. S amint az életerők kiszálltak belőle, felfúvódott a teste. De az ész benne maradt a testben.

Akkor arra vágyott: ?Váljon e test áldozhatóvá, így akarok megtestesülni!? És mert felfúvódott (asvat), hát paripa (asva) lett belőle. És szólt: ?Ez már áldozható (médhja).? Innen hívják lóáldozatnak (asvamédhja) a lóáldozatot. ? Bizony, az tudja a lóáldozatot, ki tudja ezt.

Őrizte ezt a lovat, de meg nem kötötte. Egy évre rá felszentelte áldozatként önmagának. Az isteneknek pedig átengedte a többi állatot. Ezért szól az összes istenekhez a Teremtőúrnak szentelt áldozat.

Bizony, a lóáldozat a napmeleg. Teste az év. Az itteni földi tűz az az égi ragyogás. Testei ezek a világok. Ők ketten a ragyogás és a lóáldozat. Ám ezek ugyanakkor az egyetlen isten, vagyis a halál. ? Legyőzi a visszahalást, nem éri el azt a halál, mert a halál az ő teste lesz, mert ama istenek egyike lesz, aki tudja ezt.

Harmadik imádság

Kétfélék voltak a Teremtőúr gyermekei, istenek és ördögök. Kevesebben voltak az istenek, és többen az ördögök.

Ezek a világ uralmán veszekedtek, Így szóltak az istenek:

? No hát, verjük le az ördögöket a Felcsendítéssel az áldozatnál!

Mondták a szónak:

? Énekeld nekünk a Felcsendítést!

? Legyen hát! ? felelte ő, és elénekelte nekik.

Mindazt a hasznosat, mi a szóban van, elénekelte az isteneknek, de ami boldogságosat beszélt, hát azt csak úgy magamagának.

Észbe kaptak az ördögök:

? Felülkerekednek ezzel az énekessel!

Rárohantak, és megrontották a gonosszal. Ez a gonosz az, hogy a szó olykor hamisat beszél.

Mondták az orrnak:

? Énekeld nekünk a Felcsendítést!

? Legyen hát! ? felelte ő, és elénekelte nekik.

Mindazt a hasznosat, mi az orrban van, elénekelte az isteneknek, de ami boldogságosat szagolt, hát azt csak úgy magamagának.

Észbe kaptak az ördögök:

? Felülkerekednek ezzel az énekessel!

Rárohantak, és megrontották a gonosszal. Ez a gonosz az, hogy az orr olykor hamisat szagol.

Mondták a szemnek:

? Énekeld nekünk a Felcsendítést!

? Legyen hát! ? felelte ő, és elénekelte nekik. Mindazt a hasznosat, mi a szemben van, elénekelte az isteneknek, de ami boldogságosat látott, hát azt csak úgy magamagának.

Észbe kaptak az ördögök:

? Felülkerekednek ezzel az énekessel!

Rárohantak, és megrontották gonosszal. Ez a gonosz az, hogy a szem olykor hamisat lát.

Mondták a fülnek:

? Énekeld nekünk a Felcsendítést!

? Legyen hát! ? felelte ő, és elénekelte nekik.

Mindazt a hasznosat, mi a fülben van, elénekelte az isteneknek, de ami boldogságosat hallott, hát azt csak úgy magamagának.

Észbe kaptak az ördögök:

? Felülkerekednek ezzel az énekessel!

Rárohantak és megrontották a gonosszal. Ez a gonosz az, hogy a fül olykor hamisat hall.

Mondták az észnek:

? Énekeld nekünk a Felcsendítést!

? Legyen hát! ? felelte ő, és elénekelte nekik.

Mindazt a hasznosat, mi az észben van, elénekelte az isteneknek, de ami boldogságosat észlelt, hát azt csak úgy magamagának.

Észbe kaptak az ördögök:

? Felülkerekednek ezzel az énekessel!

Rárohantak, és megrontották a gonosszal. Ez a gonosz az, hogy az ész olykor hamisat észlel.

Mondták akkor a száj lélekzetének:

? Énekeld nekünk a Felcsendítést!

? Legyen hát! ? felelte ő, és elénekelte nekik.

Észbe kaptak az ördögök:

? Felülkerekednek ezzel az énekessel!

Rárohantak, és meg akarták rontani a gonosszal. De mint kőhöz vert agyagrög, széthullottak és elporladtak ők.

Ezért maradtak fenn az istenek, és tűntek le az ördögök. ? Fennmarad önmaga által, ellensége eltűnik annak, ki tudja ezt.

Szóltak az istenek:

? De hát hol volt az, ki minket oltalmába vett?

A szájban bújt el (ajam ászjé), ezért nevezik Szélsebesnek (ajászja), és ő az Angyali (angirasza) is, merthogy a tagok (anga) nedve (rasza) ő.

Mondják rá bizony a Messzit (dúr) is, mert hogy messze (dúram) marad tőle a halál. ? Messze marad attól a halál, ki tudja ezt.

Miután eme istenség megvédte a gonosztól s a haláltól a többi isteneket, a világ végére zavarta el azt, oda zavarta el az azokban megbúvó gonoszt. Ezért ne menjen az ember a népek közé, ne menjen a határokig, hogy magát a gonosznak, magát a halálnak át ne adja!

Miután eme istenség megvédte a gonosztól s a haláltól a többi isteneket, át is vitte őket a halálon.

Először a szót vitte át, eloldva azt a haláltól, s akkor tűz lett belőle. Mint ez a tűz, átlépve a halálon, úgy lobog az.

Azután az orrot vitte át, eloldván azt a haláltól, s akkor szél lett belőle. Mint ez a szél, átlépve a halált, úgy tisztít az.

Azután a szemet vitte át, eloldva azt a haláltól, s akkor nap lett belőle. Mint ez a nap, átlépve a halált, úgy ragyog az.

Azután a fület vitte át, eloldva azt a haláltól, s akkor tér lett belőle. Mint ez a tér, átlépve a halált, olyan az.

Azután az észt vitte át, eloldva azt a haláltól, s akkor hold lett belőle. Mint ez a hold, átlépve a halált, úgy fénylik az. ? Bizony, ez az istenség ugyanígy átviszi azt is a halálon, aki tudja ezt.

Azután étket énekelt magának, hogy egyen. Mert ami ennivaló van, ő eszi meg. Ezen alapszik.

Szóltak akkor a többi istenségek:

? Mindeme ételt itt te magadnak énekelted, az ételből engedj minket is enni.

? Legyen hát! De akkor szálljatok mind belém!

? Jól van! ? feleltek ők, és belészállottak mindenfelől.

Ezért van az, hogy az étel, mit az ember a lélekzettel megemészt, mindama többit is jóllakatja. ? Bizony, így szállnak a lények abba, a lények táplálója, fejedelme, hercege, az étek evője, s legfőbb uralkodó lesz, aki tudja ezt. És aki a lények köréből az ezt tudóval ellenségesen szembeszegül, az övéit nem tudja majd eltartani. De aki magát őneki aláveti, és őt követve arra törekszik, hogy fenntartsa a lényeket, az bizony el tudja majd tartani övéit.

Ő a Szélsebes Angyal, mert a tagok nedve ő. Mert a tagok nedve a lélekzet. S mert a tagok nedve a lélekzet, ezért van az, hogy amelyik tagot a lélekzet elhagyja, hát az kiszárad. Ezért a tagok nedve ő.

Ő az Imaúr is, mert a szó ima, és ő ura annak. Ezért ő az Imaúr.

Ő az Imádságúr is, mert a szó imádság, és ő ura annak. Ezért ő az Imádságúr.

Ő a dal is, mert a szó dal, és ő ura annak. Merthogy férfi (sza) és egyben asszony (amá), innen a dal (száman) neve. Vagy pedig azért is, mert ő a hangyával azonos (szarna), a szúnyoggal azonos, az elefánttal azonos, e három világgal azonos, a mindenséggel azonos. ? Elnyeri a dalt, egyéletű, egyvilágú lesz a dallal, ki tudja e dalt.

Ő a Felcsendítés is. A lélekzet Fel (ut), hiszen lélekzet tartja fent (ut-tabdham) ezt a világot. A szó ének (gítha), a Fel (ut) és az ének (gítha) együtt teszik a Felcsendítés (udgítha) nevét.

Ezért mondta Hatalmastólvaló, az Élelem fia, megízlelvén a király italt: ?Vesse hát szét e király a fejem, ha a Szélsebes Angyali bölcs mással énekelte a Felcsendítést, s nem azzal, amivel én itt!? ? Mert ő is szóval és lélekzettel énekelte.

Aki tudja e dal aranyát, aranya lesz annak. A zengés a dal aranya. ? Aranya lesz annak, ki tudja a dal aranyát.

Aki tudja e dal alapját, az megveti lábát. A szó a dal alapja, mert a lélekzet a szón alapul, ha a lélekzetet dalként éneklik. ? Mások azt mondják, hogy az étel az alapja.

* * *

És most emelkedjünk fel a tisztítóigékhez:

A dalt megnyitni, az előénekes dolga ez. Miközben énekel, az áldozó mormolja a következőket:

?A nemlétből vezess engem a léthez!

A sötétből vezess engem a fényhez!

A halálból vezess engem az örökléthez!?

Amikor azt mondja: ?A nemlétből vezess engem a léthez!?, akkor a nemlét a halál, a lét pedig az öröklét, így tehát azt mondja: a halálból vezess engem az örökléthez, tegyél halhatatlanná!

Amikor pedig azt mondja: ?A halálból vezess engem az örökléthez!?, hát ebben semmi sem rejtett.

A vers további soraiban a tudós énekes ételt énekelhet magának, hogy egyen, adományt kérhet bennük, elmondhatja a maga vagy az áldozó bármilyen kívánságát. ? Ezáltal érhető el az égi világ, és nem kell félni, hogy nem ér el oda, ki tudja e dalt.

Negyedik imádság

Kezdetben a világ a lélek volt egyedül egy Ember alakjában. Az körültekintett, s önmagán kívül semmit se látott.

Akkor felkiáltott a kezdet kezdetén: ?Ez vagyok én!? Ebből lett az ?én? szava. ? Ezért van ma is, hogy szólítva az ember először azt mondja: ?igen, én vagyok?, s csak azután mondja a többi nevét.

Embernek (purusa) hívták, mert minden bűnt előre (púrva) elégetett (us). ? Bizony, ki tudja ezt, mindent eléget, mi őt megelőzőn lenni akarna.

És félt. Ezért fél az, ki egyedül van. Azt gondolta erre:

? Hát mitől is félek, ha rajtam kívül nincsen semmi más?

Akkor elhagyta őt a félelem, mert mitől is félhetett volna. Hiszen félni csak mástól lehet.

De nem volt öröme. Ezért nincs öröme az egyedül levőnek. Akkor egy másikra vágyott. Akkora volt, mint egy férfi s egy nő, amikor egymást átölelik. Kétfelé vágta (apátajat) magát, ebből lett a férj (pati) s feleség (patní). Ezért vagyunk önmagunkban csak felek, ahogy azt Áldozóháncs magyarázta. Ezért tölti be az asszony az üres teret.

Párosodott vele, és ebből lettek az emberek. Ám a nő így fondorkodott:

? Hogy is párosodhatna velem, mikor saját magából teremtett? No hát, elrejtezek!

Akkor tehénné változott, a férfi azonban bikává, és párzott vele. Ebből lettek a barmok. Akkor kancává változott, de a férfi csődörré, szamárkancává, de a férfi szamárcsődörré, és párzott vele. Így lettek az egypatájúak. Ő kecskévé változott, de a férfi bakká, ő jerkévé, de a férfi kossá, és párzott véle. Kecskék és birkák lettek ebből. Így történt tehát, hogy minden párosat megteremtett, a hangyáig egészen. Felismerte akkor:

? Magam vagyok a teremtés, mert én teremtettem ezt az egész világot!

Így lett a teremtés. ? Bizony, az ő teremtésében lesz az teremtő, ki tudja ezt.

Azután megdörzsölte így, ekképpen csiholt kezéből s szájából mint anyaölből tüzet. Ezért nincsen belül egyiken se szőr. Mert legbelül nincsen szőr az anyaölben. ? Ezért, ha mondják is néha: ?ennek vagy annak az istennek áldozz!?, akkor is ő teremtette a világot egyedül, ő az összes isten egyedül.

Férfimagból teremtett mindent, mi nedves a világon. Az pedig Nedű. Mert az egész világ étel és evő. A Nedű az étel, a tűz az evő.

A Hatalmas túlteremtése ez itt. Azért mondják, hogy túlteremtés, mert ő magánál magasabbat teremtett, mert halandóként halhatatlant teremtett. ? Bizony, az ő túlteremtésében lész az teremtő, ki tudja ezt.

Akkor még megnyilvánulatlan volt ez a világ. Névben és alakban nyilvánult meg. Ezért mondják azt, hogy ?az ilyen-olyan nevűnek, ilyen olyan az alakja?.

Névben és alakban nyilvánul meg ez még ma is. Ezért mondják azt, hogy ?az ilyen-olyan nevűnek ilyen-olyan az alakja?.

És ebbe beléhatolt a lélek egészen körömhegyéig. Úgy rejlik ő, mint kés a tokban, tűz a tűzrakóhelyen. Azért nem látni őt, merthogy szét van osztva. Lélekzetnek hívják lélegezve, szólva szónak, látva szemnek, hallva fülnek, értve észnek, de ezek csak tetteit nevezik. Ha valaki csak az egyiknek vagy a másiknak szentelődik, hát az nem bölcs, mert ő csak részként lakik az egyikben vagy a másikban ezek közül. Ezért egyedül a léleknek kell szentelődni, mert abban lesznek eggyé mindezek. Ezért a lélek a mindenség vadcsapása, mert megismerni a mindenséget egyedül ő vezet el. Ahogy csapását követve egy állatra lehet rátalálni, ugyanígy dicsőségre és tiszteletre talál, ki tudja ezt.

Ezért ő kedvesebb fiúnál, kedvesebb vagyonnál, kedvesebb bármi másnál, mert ő a belső, ő ez a lélek. És ha valaki bármit a léleknél kedvesebbnek magyaráz, és azt mondják neki: ?Elveszíted te még ezt a keveset!?, hát úgy lesz bizony! Ezért egyetlen kedvesként a léleknek kell szentelődni. Aki egyetlen kedvesként a léleknek szentelődik, annak kedvese nem múlik el.

Azt tartják, az emberek a Hatalmas tudása által a mindenséggé lehetnek. De milyen tudás által lett a Hatalmas a mindenséggé?

Kezdetben a világ a Hatalmas volt egyedül, ő tudta csak:

?A Hatalmas Vagyok!? ? A mindenséggé ő így változott.

Ha az istenek közül ezt bármelyik felismeri, ő is az lesz, s éppen így a bölcsek, éppen így az emberek.

Ezt látva kiáltott fel Istenkedvese, a bölcs:

?Az Ősi Ember voltam én, a nap voltam én!?

Éppen így van ma is. Ha valaki felismeri: ?a Hatalmas vagyok!?, az a mindenséggé válik, s még az isteneknek sincs azon hatalma, hogy ne váljon azzá, mert ő a lelke azoknak.

Aki egy másik istenséget imád, és azt mondja: ?Más ő, és más vagyok én?, az nem bölcs, hanem az istenek házibarma. S ahogy a házibarmok az ember hasznára vannak, éppen így az istenek hasznára van minden egyes ember. Milyen nagy baj az, ha akár csak egyetlen barom is elvész, hát még ha több! Ezért nem jó az isteneknek, ha az emberek tudják ezt a tanítást.

Kezdetben a világ a Hatalmas volt egyedül. Amíg egyedül volt, addig még nem volt kibontakozva.

Megteremtette akkor saját magán túl a nemesen formált harcosi rendet, és azokat, akik fejedelmek az istenek körében: a Hódítót, a Mennyeit, a Nektárosat, az Üvöltőt, a Gomolygót, a Rekesztőt, a Halált és az Uralkodót.

Ezért nincsen a harcosi rendnél magasabb. Ezért hódolja királyszentelésnél a pap alattvalóként a harcosokat. Ezzel tiszteli meg a harcosi rendet. De a Hatalmas egyben méhe is a harcosi rendnek. Ezért, ha a legfőbb uralmat érte is el, végül a Hatalmas méhében kap menedéket még a király is. Az anyaölet támadja, ki megsebzi őt. Annál nagyobb a bűn, minél nemesebbet ér sérelem.

Még nem volt teljesen kibontakozva. Akkor megteremtette a világi rendet, és azokat, kik csapatosan vannak felsorolva az istenek körében: a jótevőket, az üvöltőket, a mérhetetleneket, a viharzókat és az összes isteneket.

Még nem volt teljesen kibontakozva. Akkor megteremtette a parasztságot és a Gyarapítót. Mert a Gyarapító a föld, a Gyarapító táplál mindent, mi van.

Még nem volt teljesen kibontakozva. Akkor megteremtette saját magán túl a nemesen formált törvényt. A törvény úr az úr fölött, nincsen a törvénynél magasabb. Ezért bízhat a gyenge királyként a törvényben szemben még az erőssel is. Mert a törvény az igazság. Ezért mondják valakiről, hogy joggal szól, ha igazat szól, vagy igazat szól, ha joggal szól, mert a kettő ugyanaz.

Ő a papi, harcosi, világi és paraszti rend.

A Hatalmas a tűz képében volt az istenek között, pappá lett az emberek között. Égi harcosból lett földi harcos, polgárból polgár, parasztból paraszt. Ezért szeretne az ember tűz által lenni az istenek között, és papnak lenni az emberek között, mert ebben a két formában nyilvánult meg a Hatalmas közvetlenül.

Ezért, ha az ember elbúcsúzva a világtól nem látta meg a belső világot, akkor az nem is segít neki, éppen úgy, mint az a tudás, amit meg nem tanult, vagy az a tett, amit meg nem cselekedett. És ha valaki tudatlanul nagy jót is cselekedett, végül elfogy az. Ezért egyedül a lélek világának kell szentelődni. Aki a lélek világának szentelődik, tette nem fogy el annak, hanem amit kíván, a lélek megteszi neki.

Ez a lélek egyben minden lény világa. Ha áldoz, vagy pappal áldoztat az ember, úgy az istenek világa, ha az írást idézi, akkor a bölcseké, ha az ősöknek mutat be áldozatot, vagy utódokra vágyik, akkor az ősöké, ha embereknek nyújt szállást, akkor az embereké, ha füvet és vizet készít a barmok elé, akkor a barmoké, és amikor egy házban a mező állatai és a madarak, egészen a hangyáig, táplálékra találnak, az ő világuk akkor. ? Ahogy saját világának kíván boldogulást, úgy kíván minden lény boldogulást annak, ki tudja ezt. Ez bizony ismert, ki van kutatva.

Kezdetben a világ a lélek volt egyes-egyedül. Arra vágyott: ?Bárcsak lenne asszonyom! Bárcsak sarjadzanék aztán tovább! Bárcsak lenne birtokom! Bárcsak vinnék aztán véghez tetteket!?

Mert erre terjed ki a vágy. Ezért van az, hogy ma is erre vágyik az, ki egyedül van: ?Bárcsak lenne asszonyom! Bárcsak sarjadzanék aztán tovább! Bárcsak lenne birtokom! Bárcsak vinnék aztán véghez tetteket!? És amíg ezekből egy pici is beteljesületlen, addig tökéletlennek érzi magát.

Tökéletessége pedig ez: ész a lelke, szó az asszonya, lélekzet az utódai, szem az emberi birtoka, mert szemmel látja meg azt, fül az isteni birtoka, mert füllel hallja meg azt, test a tette, mert a testével cselekszik.

Ötrétű tehát az áldozat, ötrétű az áldozati állat, ötrétű az ember, ötrétű mindaz, mi van. ? Mindent elnyer, ki tudja ezt.

Ötödik imádság

?Értőn és belehevülten

teremtett hét étket az atya.

Az egyik közös mind között,

kettőt az isteneknek osztott,

hármat magának megszabott.

Egyet kínált az állatoknak,

ezen nyugszik mindaz ott,

mi lélekzik, és mi nem.

Hogyhogy nem fogynak sosem,

pedig falják őket mindenfelől?

Ki megérti, miért nem fogynak el,

az arcán a szájával étket eszik,

az elmegy majd az istenekhez,

annak tápláló étke lesz.?

? így szól a vers.

?Értőn és belehevülten teremtett hét étket az atya? ? vagyis az atya értőn és belehevülten teremtette őket.

?Az egyik közös mind között? ? vagyis mindegyikben megvan. Ez az az étel, amit mindenütt esznek a földön. Aki ennek szenteli magát, az nem szabadul meg a gonosztól, mert az belekeveredett.

?Kettőt az isteneknek osztott? ? ez az áldott és az áldozott. Ezt áldozza és adományozza az ember az isteneknek. Mondják ezt új- és telihold áldozatnak is. Ne legyen tehát csak egyéni vágyból az áldozat!

?Egyet kínált az állatoknak? ? ez a tej, mert először tejből élnek az állatok és az emberek. Ezért adnak vajat nyalni vagy emlőt szívni az újszülöttnek, és az újszülött borjat is így nevezik: ?füvet még nem legelő?.

?Ezen nyugszik mindaz ott, mi lélekzik, és mi nem? ? mármint a tejen alapul mindaz ott, mi lélekzik, és mi nem. De amikor azt mondják: ?ha egy éven át tejet áldoz, úgy elhárítja a visszahalást?, ezt nem szó szerint kell érteni, hanem sokkal inkább úgy, hogy amelyik napon áldoz, azon a napon hárítja el a visszahalást, mert az isteneknek ajánlja fel az ételt, amit fogyaszt.

?Hogyhogy nem fogynak sosem, pedig falják őket mindenfelől?? ? a ki nem fogyó az Ember, ő nemzi az ételt újra meg újra.

?Ki megérti, miért nem fogynak el? ? a ki nem fogyó tehát az Ember. Ő teremti újra meg újra elmélyedve az ételt önnön tetteként. Mert ha nem tenné, hát fogyatkozna bizony.

?Az arcán a szájával étket eszik? ? az arc a száj, így eszi szájával az étket.

?Az elmegy majd az istenekhez, annak tápláló étke lesz? ? ez pedig megdicsőülése.

?Hármat magának megszabott? ? ezek: az ész, a szó és a lélekzet. Őket szabta meg saját magának.

?Nem láttam, mert máshol járt az eszem. Nem hallottam, mert máshol járt az eszem? ? mondják néha, mert bizony csak az ésszel lát s az ésszel hall az ember. Vágy, döntés, kétség, hit, hitetlenség, bizonyság, bizonytalanság, szégyen, tudás, félelem ? mindez az ész egyedül. Ezért ismerjük fel akkor is, ha hátulról érintenek meg.

A hang a szó. Ez részint véges, részint végtelen.

Belélekzés, kilélekzés, szétlélekzés, fellélekzés, összelélekzés ? ezek a légzések, vagyis a lélekzés.

Ezekből áll a lélek: szóból, észből és lélekzetből.

S ugyanez a három világ: a szó a földvilág, az ész a levegőég, a lélekzet az égi világ.

S ugyanez a három tudás: a szó a himnuszok tudása, az ész a varázsigék tudása, a lélekzet a dalok tudása.

S ugyanez az istenek, az ősök, az emberek: a szó az istenek, az ész az ősök, a lélekzet az emberek.

S ugyanez az atya, az anya, a gyermek: az ész az atya, a szó az anya, a lélekzet a gyermek.

S ugyanez a megismert, a megismerendő és a meg nem ismert: Minden megismertnek van egy szóalakja. Mert megismert a szó. És ebben segíti azt, ki tudja ezt.

Minden megismerendőnek van egy észalakja. Mert megismerendő az ész. És ebben segíti azt, ki tudja ezt.

Minden meg nem ismertnek lélekzetalakja van. Mert meg nem ismert a lélekzet. És ebben segíti azt, ki tudja ezt.

A szó teste a föld, s a tűz a fényalakja. Ezért, amíg a szó el hatol, addig terjed a föld s a tűz.

Az ész teste az ég, s a nap a fényalakja. Ezért, amíg az ész el hatol, addig terjed az ég s a nap.

És párzott e kettő, a lélekzet ebből született. Ő a Hódító, vetélytársa nincs, mert csak egy másik lehet vetélytárs. Nem lesz vetélytársa annak, ki tudja ezt.

A lélekzet teste a vizek, s a hold a fényalakja. Ezért, amíg a lélekzet elhatol, addig terjednek a vizek s a hold.

Ezek egyforma nagyok és mind végtelenek. Ki végesként hódol nekik, véges világot érdemel. Ki végtelenként hódol nekik, végtelen világot érdemel.

* * * 

A Teremtőúr az év, tizenhat részből áll. Az éjszakák tizenöt részét képezik, tizenhatodik része változatlan. Az éjszakák által felgyarapszik, s azok által csökken újra. Az újhold éjszakáján a tizenhatodik résszel minden létezőbe beléhatol, s megszületik aztán a következő hajnalon. Ezért ezen az éjjelen nem szabad egyetlen életet sem kioltani, még ha az csak egy gyíkocska is. Ez az istenség megtisztelése.

Ki tudja ezt, bizony az is a Teremtőúr, a tizenhat részes év. Tizenöt részét képezi minden birtoka, tizenhatodik része pedig a lelke. Csak birtokában gyarapszik és csökken megint. Lelke a kerékagy, birtoka a küllők. Ezért, ha sok baj is éri, a lelke ép marad. Erre mondják: ?küllője törve bár, de megfutott?.

* * * 

Három világ van: embervilág, atyák világa és istenvilág. Az első, az embervilág, elnyerhető, mégpedig fiú által, és nem jótettek jutalmaként. Tettek által az atyák világa nyerhető el, tudás által pedig az istenvilág. A legjobb ezek közül az istenvilág, ezért dicsérik annyira a tudást.

* * * 

És most az örökítésről:

Ha valaki érzi, hogy ideje lejárt, így szóljon fiához: ?Te vagy az imádság, te vagy az áldozás, te vagy a világ!? A fiú így feleljen: ?Vagyok az imádság, vagyok az áldozás, vagyok a világ!? ? Mert az imádság szó mindent összefoglal, mit megtanult, az áldozás szó összefoglal minden áldozatot, a világ szó összefoglal minden világot. Ez mindenre kiterjed.

Az atya gondolja azt: ?Ameddig elér, mindenben engem segítsen!? ? Ezért mondják egy tanult fiúról, hogy a világ az övé, s ezért tanítják.

Ezért az ezt tudó elbúcsúzván a világtól minden életerejével a fiúba száll, s ha bármilyen bűnt elkövetett, a fia fizet majd érte (púra néna trájati), innen van a fiú (putra) neve. Az atyába pedig halhatatlan isteni életerők szállanak.

A földből és a tűzből belészáll az isteni szó. Az isteni szó pedig az, hogy az lesz, amit beszél.

Az égből s a napból belészáll az isteni ész. Az isteni ész pedig az, ami át tudja élni a tökéletes gyönyört, s így nincsen gondja többé.

A vizekből s a holdból belészáll az isteni lélekzet. Az isteni lélekzet pedig az, hogy jöjjön vagy menjen, nem éri kár, meg nem inog.

Aki tudja ezt, az minden lény lelkévé válik, s olyan lesz, mint ama istenség. Ahogy azt az istenséget mindenki segíti, így segíti mindenki azt is, ki tudja ezt. Ám ami fájdalmat szenvednek a lények, azt megtartják maguknak, hozzá csak a jó megy, mert rossz nem megy az istenekhez.

* * * 

És most a fogadalom vizsgálata:

A Teremtőúr megcsinálta a szerveket, azok pedig megteremtve rögtön civódni kezdtek:

? Hagy szóljak! ? így a szó.

? Hagy lássak! ? így a szem.

? Hagy halljak! ? így a fül. És így tovább a többiek, mind a maga módján.

De legyűrte őket fáradtság képében a halál, elkapta s megszállta őket a halál. Ezért fárad el a szó, fárad el a szem, fárad el a fül. Csak a középső lélekzetet nem kapta el egyedül.

Megismerték akkor a többiek őt, és szóltak:

? Bizony, közöttünk ez a legjobb! No hát, legyünk a formáivá!

És mind a formái lettek, ezért nevezik őket életerőknek. ? Bizony, nemzetséget neveznek el majd arról, ki tudja ezt. S aki az ezt tudóval civódik, hát az kiszárad, és meghal a végén. ? Eddig a lélek terén.

S most az istenek terén:

? Hagy égjek! ? így a tűz.

? Hagy süssek ! ? így a nap.

? Hagy világítsak! ? így a hold. S ugyanígy a többi istenség, mind a maga módján.

Ami az életerők között a középső lélekzet, az istenek között az a szél. Mert a többi istenek nyugodni térnek, de a szél nem. A szél az az istenség, ki sose nyugszik.

Erről szól a vers:

?Miből a nap kél, s mibe lenyugszik,?

? mármint a lélekzetből kél, s a lélekzetbe nyugszik le megint.

?az istenek szabott törvénye az,

az van ma, és az lesz holnap is.?

? mert amit ők régen megszabtak, azt ma is követik.

Ezért csak egyetlen fogadalmat kell követni: belélegezni kell és kilélegezni, s közben azt kívánni: ?ne kapjon el engem a gonosz s a halál!? Aki ezt a fogadalmat követi, az tartson is ki benne. ? Egyéletű, egyvilágú lesz eme istenséggel, ki tudja ezt.

Hatodik imádság

Háromrétű ez a világ: név, forma és tett.

A nevek között a szó minden név dicshimnusza (uktha), mert minden név ebből keletkezik (utszthá), a szó a dala (száman), mert ő minden névvel azonos (szama), a szó az imádsága (brahman), mert ő hordoz (bibharti) minden nevet magában.

A formák között a szem minden forma dicshimnusza, mert minden forma belőle keletkezik, a szem a dala, mert ő minden formával azonos, a szem az imádsága, mert ő hordoz minden formát magában.

A tettek között pedig a test minden tett dicshimnusza, mert minden tett belőle keletkezik, a tett a dala, mert ő minden tettel azonos, a tett az imádsága, mert ő hordoz minden tettet magában.

Bár háromrétű ez, mégis csak egy, mert ez a lélek. S bár egy a lélek, háromrétű ugyanakkor. Ő a valóság által elfedett halhatatlan, mert a lélekzet halhatatlan. A valóság a név és a forma, ezek fedik el a lélekzetet.

Második tanítás

Első imádság

Tanult pap volt a gőgös Darufi, a Garga fia. Így szólt egyszer a kásibéli Ellentlebíró királyhoz:

? A Hatalmast neked hagy magyarázzam!

Ellentlebíró így válaszolt:

? Ezret kapsz e szóért, hogy majd az emberek összeszaladnak, s kiabálják: ?Új Atyácska! Új Atyácska!?

Szólt Darufi:

? A napban lévő Ember, a Hatalmas felé én így szentelődöm!

Ellentlebíró így válaszolt:

? Ne erről beszélj nekem! Mint minden lény vezére, feje és királya, felé én így szentelődöm. ? Ezért ki felé így szentelődik, az lesz minden lény vezére, feje és királya.

? A holdban lévő Ember, a Hatalmas felé én így szentelődöm!

? Ne erről beszélj nekem! Mint nagy, fehér köntösű Nedűkirály, felé én így szentelődöm. ? Ezért ki felé így szentelődik, annak nap mint nap préselve lesz, étke nem fogy el sosem.

? A villámban lévő Ember, a Hatalmas felé én így szentelődöm!

? Ne erről beszélj nekem! Mint fényességes, felé én így szentelődöm. ? Ezért ki felé így szentelődik, az fényességes lesz, s fényességes lesz a nemzetsége annak.

? Az űrben lévő Ember, a Hatalmas felé én így szentelődöm!

? Ne erről beszélj nekem ! Mint teljes és változatlan, felé én így szentelődöm. ? Ezért ki felé így szentelődik, az teljében lesz nyájaknak s fiaknak, nemzetsége annak változatlan megmarad.

? A szélben lévő Ember, a Hatalmas felé én így szentelődöm!

? Ne erről beszélj nekem! Mint Hódító Merész, mint győzhetetlen hadsereg, felé én így szentelődöm. ? Ezért ki felé így szentelődik, az győző lesz, ellenségeit legyőző győzhetetlen.

? A tűzben lévő Ember, a Hatalmas felé én így szentelődöm!

? Ne erről beszélj nekem! Mind diadalmas, felé én így szentelődöm. ? Ezért ki felé így szentelődik, az diadalmas lesz, s diadalmas lesz a nemzetsége annak.

? A vizekben lévő Ember, a Hatalmas felé én így szentelődöm!

? Ne erről beszélj nekem! Mint képmás, felé én így szentelődöm. ? Ezért ki felé így szentelődik, képmás megy ahhoz, és semmilyen különböző, s aki tőle születik, képmása lesz néki az is.

? A tükörben lévő Ember, a Hatalmas felé én így szentelődöm!

? Ne erről beszélj nekem! Mint ragyogó, felé én így szentelődöm. ? Ezért ki felé így szentelődik, az ragyogó lesz, s ragyogó lesz a nemzetsége annak. S akivel összekerül, azt is beragyogja.

? A hang mögött felreppenő, a Hatalmas felé én így szentelődöm!

? Ne erről beszélj nekem! Mint lehelet, felé én így szentelődöm. ? Ezért ki felé így szentelődik, az szép kort megél a földön, azt idő előtt nem hagyja el lélekzete.

? A térben lévő Ember, a Hatalmas felé én így szentelődöm!

? Ne erről beszélj nekem! Mint örök társak, felé én így szentelődöm. ? Ezért ki felé így szentelődik, az társ nélkül nem marad, attól övéi el nem szakadnak.

? Az árnyékban lévő Ember, a Hatalmas felé én így szentelődöm!

? Ne erről beszélj nekem! Mint halál, felé én így szentelődöm. ? Ezért ki felé így szentelődik, az szép kort megél a földön, azt a halál idő előtt el nem ragadja.

? A testben lévő Ember, a Hatalmas felé én így szentelődöm!

? Ne erről beszélj nekem! Mint testetöltött, felé én így szentelődöm. ? Ezért ki felé így szentelődik, az testet ölt, és testet ölt a nemzetsége annak.

Akkor Darufi elhallgatott.

? Befejezted? ? kérdezte Ellentlebíró.

? Be.

? Ezzel még nem ismered.

Darufi ezzel így szólt:

? Engedj tanítványként magadhoz!

? A szokások ellen való, hogy egy pap magát egy harcos tanítványának adja, és a Hatalmast így ismeri meg. De legyen, megtanítlak!

E szavakkal megfogta annak kezét, és magához emelte. Odavitte aztán egy alvó emberhez, és szólítgatta az előbbi nevekkel:

? Nagy, fehér köntösű Nedűkirály! ? és így tovább. De az fekve maradt.

Akkor megrázta a kezével, és az rögtön felébredt.

Azt kérdezte akkor Ellentlebíró:

? Hol volt a megismerésből álló Ember, mikor aludt, s honnan jött vissza most?

Darufi azonban ezt se tudta.

? Ha így alszik valaki, akkor a megismerésből álló Ember minden érzékszerv megismerését magába vonja vissza, ő pedig a szív üregében bújik el. Ha megfogta őket, akkor mondják, hogy alszik az ember. Akkor fogva a szaglás, fogva a szó, fogva a látás, fogva a hallás, fogva az ész.

Az álomban mint saját világaiban vándorol. Ő ott nagy király, főpap, felfelé megy és lefelé. S ahogy egy nagy király is magával viszi kíséretét, s országában kedve szerint vándorol, úgy viszi ő is magával az érzékszerveket, és vándorol kedve szerint.

De mikor mélyen alszik, és semmit se tud, akkor a ?jótevő? erekbe bújik. Ezekből hetvenkétezer fut ki a szívből a szívszövedékbe. Mint herceg, mint nagy király, mint főpap, túláradó gyönyörben így hever ő a szívszövedékben.

Ahogy a pók előmászik a fonálon, ahogy a tűz a legkisebb szikrából fellobog, úgy lobbannak elő ebből a lélekből minden életerők, minden világok, minden lények és minden istenek. Titkos tanítása ez: a valóság valósága. Mert az életerők a valóság, s ő a valósága azoknak.

Második imádság

Aki a borjat ismeri, hajlékát, fedelét, oszlopát, kötelét, amivel megkötik, az bizony úrrá lesz majd a hét ellenséges fivéren!

A borjú a száj lélekzete. Hajléka a test, fedele a fej, a lélekzet az oszlopa, az étel a kötél, amivel megkötik.

Szolgálatában állanak a hét múlandótlanok. Az Üvöltőhöz a szemben lévő vörös csíkokon keresztül kötődik. A Gomolygóhoz a szemcsarnok vizén keresztül kötődik. A Mérhetetlenekhez a szem bogarán keresztül kötődik. A Tűzhöz a szem feketéjén keresztül kötődik. A Hódítóhoz a szem fehér részén keresztül kötődik. A Földhöz és az Éghez az alsó és a felső szempillákon keresztül kötődik. ? Étke nem fogy el annak, ki tudja ezt.

Erről szól a vers:

?Szája előre áll, talpa felfele

van egy ilyen korsó, pompával tele.

Ennek a peremén hét bölcs lakik,

Nyolcadik a szó, az imával való.?

?Pompával tele? ? A pompa az érzékszervek, velük van tele. Itt tehát az érzékszerveket említik.

?Ennek a peremén hét bölcs lakik? ? A hét bölcs az érzékszervek, tehát itt is az érzékszerveket említik.

?Nyolcadik a szó, az imával való? ? A szó tehát nyolcadik, és ez az imához kapcsolódik.

A két fül sarja a Legbikább Bikának és az Étekhozónak, mert az egyik fül a Legbikább Bika sarja, a másik pedig az Étekhozóé.

A két szem Világbarát és Tűzharapó, mert az egyik szem Világbarát, a másik pedig Tűzharapó.

A két orrlyuk a Leggazdagabb sarja és Feketefogú, mert az egyik orrlyuk a Leggazdagabb sarja, a másik pedig Feketefogú.

Végül pedig a nyelv az Elnyelő, mert a nyelv eszi az étket. Az Elnyelő annyi mint evő. ? Mindenek evője az, minden az étke annak, ki tudja ezt.

Harmadik imádság

A Hatalmasnak két formája van: az arcos és az arctalan, a halandó s a halhatatlan, az álló s a járó, az itteni s a túli.

Arcos az, mi a széltől s levegőégtől eltér. Ez a halandó, ez az álló, ez az itteni. Az arcosat, állót, halandót, ittenit a nap teszi, mert a nap teszi az ittenit.

Arctalan viszont a szél s a levegőég. Ez a halhatatlan, a járó, a túli. Az arctalant, halhatatlant, járót és túlit az az Ember teszi ott a napkorongban. Mert ő teszi a túlit. ? Eddig az istenek terén.

Most pedig a lélek terén:

Itt az arcos az, mi a lélekzettől s a test üregétől eltér. Ez a halandó, ez az álló, ez az itteni. Az arcost, halandót, állót és ittenit a szem teszi, mert az teszi az ittenit.

Arctalan viszont a lélekzet és a test ürege. Ez a halhatatlan, a járó, a túli. Az arctalant, a halhatatlant, járót és túlit a jobb szemben lévő Ember teszi. Mert ő teszi a túlit.

Az Ember olyan színű, mint bíbor királyi köntös, mint fehér birkabőr, mint egy piros bogár, mint a tűz világa, mint mikor villámlik hirtelen. ? Bizony, mint mikor villámlik hirtelen, úgy lesz boldogsága annak, ki tudja ezt.

Leírása: nem olyan és nem ilyen. Mert azon kívül, hogy mi nem ő, más le nem írja. Neve pedig: a valóság valósága. Az életerők a valóság, s ő a valósága azoknak.

Negyedik imádság

Áldozóháncs egyszer így szólt:

? Kedvesbarát, elhagyom ezt a helyet, így hát mindent elosztok közted s Idősebb Özvegy között.

Kedvesbarát így válaszolt:

? Ó, Uram, ha a világ minden gazdagsága enyém lenne is, halhatatlan lennék-e akkor?

? Nem. Úgy élnél, mint a gazdagok, de halhatatlansággal vagyon nem kecsegtet.

? Mit kezdjek azzal, mi nem tesz örökkévalóvá? Ó, Uram, amit tudsz, azt add nekem!

Áldozóháncs így válaszolt:

? Kedves vagy nekünk, mert kedveset beszélsz. Jöjj, ülj ide, elmagyarázom! De jól figyelj arra, mit mondok neked!

Bizony, nem a férj kedvéért kedves a férj, hanem a lélek kedvéért kedves ő. Nem a feleség kedvéért kedves a feleség, hanem a lélek kedvéért kedves ő. Nem a fiak kedvéért kedvesek a fiak, hanem a lélek kedvéért kedvesek ők. Nem a vagyon kedvéért kedves a vagyon, hanem a lélek kedvéért kedves az. Nem a papság kedvéért kedves a papság, hanem a lélek kedvéért kedves az. Nem a harcosi rend kedvéért kedves a harcosi rend, hanem a lélek kedvéért kedves az. Nem a világok kedvéért kedvesek a világok, hanem a lélek kedvéért kedvesek azok. Nem az istenek kedvéért kedvesek az istenek, hanem a lélek kedvéért kedvesek ők. Nem a lények kedvéért kedvesek a lények, hanem a lélek kedvéért kedvesek ők. Nem a mindenség kedvéért kedves a mindenség, hanem a lélek kedvéért kedves az.

Kedvesbarát, bizony a lelket kell látni, azt kell hallani, azt kell megérteni, azon kell elmélkedni. És aki látta, hallotta, megértette a lelket, s elmélkedett azon, az tudja ezt az egészet.

Ki a papságot a lelken kívül tudja, papságát elveszti az. Ki a harcosi rendet a lelken kívül tudja, harcos voltát elveszti az. Ki a világokat a lelken kívül tudja, világait elveszti az. Ki az isteneket a lelken kívül tudja, isteneit elveszti az. Ki a lényeket a lelken kívül tudja, a lényeket elveszti az. Ki a mindenséget a lelken kívül tudja, a mindenséget elveszti az. A papság, a harcosi rend, a világok, a lények, az istenek, a mindenség annyi, mint ez a lélek.

Olyan ez, mint amikor a dobot megverik. A hangot kint megfogni nem lehet, de a dobot vagy a dobost megragadva meg van fogva a hangja is.

Olyan ez, mint amikor kagylókürt rikolt. A hangot kint megfogni nem lehet, de a kürtöt vagy a kürtöst megragadva meg van fogva a hangja is.

Olyan ez, mint amikor a lantot pengetik. A hangot kint megfogni nem lehet, de a lantot vagy a lantost megragadva meg van fogva a hangja is.

Olyan ez, mint amikor nedves fát tesznek a tűzre, s az füstfelhőket fúj szerteszét. Bizony, így fújta ki ez a nagy lény a himnuszok tudását, a varázsigék tudását, a dalok tudását, a tűzpapok s az angyalok tudását, a regéket, a mítoszokat, a tudományokat, a titkos tanításokat, a verseket, a szövétnekeket, a párbeszédeket, a magyarázatokat. Mindezt ő fújta ki.

Ahogy minden vizek az óceánba szaladnak, minden tapintás benne bőrként úgy szalad össze, minden íz benne nyelvként úgy szalad össze, minden szín benne szemként úgy szalad össze, minden hang benne fülként úgy szalad össze, minden észlelet benne észként úgy szalad össze, minden emlékezés benne szívként úgy szalad össze, minden tett benne kézként úgy szalad össze, minden kéj benne ágyékként úgy szalad össze, minden ürítés benne végbélként úgy szalad össze, minden mozgás benne lábként úgy szalad össze, minden tudás benne szóként úgy szalad össze.

Olyan ez, mint a vízbe vetett só. Feloldódik, kivenni többé nem lehet, de bárhonnan is meríts, sós mindenütt.

E tisztán megismerő lény nagy, végtelen, parttalan. Felemelkedik a létezők köréből, majd újra alászáll.

Nincsen tudat a halál után, bizony azt mondom én!

? Ó Uram, megzavartál azzal, hogy nincsen tudat a halál után! ? szólt Kedvesbarát.

? Amit mondok, az meg nem zavar, az elég, hogy érts.

Mert ahol kettősség van, ott látja az egyik a másikat, ott szagolja az egyik a másikat, ott hallja az egyik a másikat, ott szólítja meg az egyik a másikat, ott veszi észre az egyik a másikat, ott ismeri meg az egyik a másikat. De ha egyetlen lélekké vált minden, hogyan is láthatna az valamit, hogyan is szagolhatna az valamit, hogyan is hallhatna az valamit, hogyan is szólhatna az valakihez, hogyan is vehetne észre az valamit, hogyan is ismerhetne az meg valamit? Hogyan is ismerhetné meg azt, amivel mindent megismert, hogyan is ismerhetné meg a megismerőt?

Ötödik imádság

Minden lény méze a föld, és minden lény méze a földnek. A földben lévő, tündöklő, örök Ember és a lélekben lévő, testet öltött, tündöklő, örök Ember a lélek. Ő az örök, ő a Hatalmas, ő a mindenség.

Minden lény méze a víz, és minden lény méze a víznek. A vízben lévő, tündöklő, örök Ember és a lélekben lévő, férfimagos, tündöklő, örök Ember a lélek. Ő az örök, ő a Hatalmas, ő a mindenség.

Minden lény méze a tűz, és minden lény méze a tűznek. A tűzben lévő, tündöklő, örök Ember és a lélekben lévő, szóló, tündöklő örök Ember a lélek. Ő az örök, ő a Hatalmas, ő a mindenség.

Minden lény méze a szél, és minden lény méze a szélnek. A szélben lévő, tündöklő, örök Ember és a lélekben lévő, lélekző, tündöklő, örök Ember a lélek. Ő az örök, ő a Hatalmas, ő a mindenség.

Minden lény méze a nap, és minden lény méze a napnak. A napban lévő, tündöklő, örök Ember és a lélekben lévő, látó, tündöklő, örök Ember a lélek. Ő az örök, ő a Hatalmas, ő a mindenség.

Oldalmenü
Idézetek

"Az vagyunk, amit gondolunk. MIndaz, ami vagyunk, gondolatainkból táplálkozik. Gondolatainból építjük fel világunkat! " (Buddha)

Naptár